Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

176 Petőfi-Könyvtár Tűnjetek fel rég elmerült Napjai az ifjúkornak, Midőn a szív oly lelkesült S benne égő vágyak forrnak. Vonuljatok el előttem, Mint fölöttem a fellegek: Édes búval örömtölten Rajtatok majd elmerengek. Tűnj fel régmúlt, mint délibáb, Mely a rónát borítja el; Lelkem rajtad hadd uszszék át Kiviharzott érzelmivel. Hadd éljelek egyszer még át Szerelmemnek gyöngy-tavasza; Fényes képed vonulását Rezgő könnyem ne riassza. Tűnjetek fel kedves képek, Mint meg annyi pásztor-tüzek, Hogy szivembe holt remények Közé — lángsugarat tűzzek. És te puszta mosolyogj rám, Miként hontért gyermekére Mosolygott vón édes anyám, Ha hűlt nem vón szive vére. Látva téged kelni érzem Keblem rég elszunnyadt vágyát Te, ki láttad gyermekségem, Végső napjaim is látnád.