Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István

14 Petőfi-Könyvtár ságharcz bukása után is derülten emlegette volt osztálytársával, Brokken Lajossal, kivel együtt szolgált az osztrák hadseregben, a Galga partját, a Gránerék gombavacsoráit, a Fischer kovácsot, meg a kis Csörföly Herminát, akiért mindketten lángoltak. 1838-ban tönkrejutott az öreg Petrovics. A nagy árviz, egy rokonának és egy székálló legényének a csalása voltak a romlás okai. Nem győzte mind a két fiút taníttatni. Az év végével elvitte őket Aszódról. Sándort, mint idősebbet, Selmeczbányára küldte, hogy ott tanuljon tovább, Istvánt pedig otthon fogta saját mesterségére. A jó fiú zúgolódás nélkül nyugodott bele sorsába. Szívesen lemondott a tanulásról, hogy szülein segíthessen. Amint évrőlévre nagyobb lett, mindinkább apja jobb kezévé nőtte ki magát. A terhesebb munkát magára vállalta. Ö járt a vásárokra, szolgálta ki a vevőket, mívelte a veteményes kertet, míg apja inkább csak a korcsmát kezelte. Bátyja, mint tanuló, katona és vándorszínész évekig alig fordult meg otthon, addig ő folyton ott volt szegény öregedő szülei mellett. Igaz, hogy később Sándor segítette szüleit és öcscsét is, de jó hat évig István volt az öregek egyetlen támasza. Szüleivel 1841-ben Duna-Vecsére költözött. Az öregek innen Szalkszentmártonba, majd Dömsödre mentek, Istvánt meg 1842-ben apja Kunszentmiklósra küldte, ahol 1845-ig önállóan vezette apja egyik mészárszékét. Petrovicsot a sors üldözte.