Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

156 Petőfi-Könyvtár Vagy, ha már adtál is szivet, Szenvedélylyel szeretőt, Mért tagadtad meg hát tőlem, — Hogy legyőzzem, — az erőt? Lelkem zokog; de fájdalmát Lányka! többé nem hallod; Mint szélhárfa síró hangját, Mit a vihar elkapott. (Pest, 1857.) ITT A VILÁG VÉGE. Mai napig, ha kérdezték: „Földi, hány hét a világ?" „Mával is kevesebb!" felelt Bölcs, bolond s az uraság, Szegény, boldog, boldogtalan, Béna, csonka, világtalan. ' Hej! de, aki mondta neki! . . . Másként állunk e napon, Közel van a világ vége, Közel bizony, de nagyon ! Kiszámította két tudós: Czigányasszony s egy csillagjós. Ezernyolczszázötvenhétnek Szép junius havában, Meglátogat egy üstökös Bosszút hozván farkában, Melytől egy pofont kap földünk, Hogy szikrát hány mindkét szemünk