Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J161 Oly hatalmas lesz a csapás, Hogy a földünk szekere Egyet fordul s ég felé áll Első s hátsó kereke. Leggonoszabb az egészben: Nem lesz majd, ki nevessen. A sötét végtelenségbe Pottyan földünk legottan, Sírás-rívás, jajveszéklés, Ebugatás hasztalan ; Menthetetlen oda leszünk, S vélünk földi dicsőségünk. Itt tehát a világ vége, Itt az ítélet napja, Hova leszünk, mivé leszünk ? Mondja meg, aki tudja. Jól van dolga, kinek nincsen, Mit sajnáljon és kit féltsen. Hanem bezzeg ti fukarok, Kincset gyűjtő zsugorik, Aranyhalmaz mellett kiknek Száraz állok felkopik : Beád nektek az üstökös! Hány a kamat ? négyes-ötös ? Fogadjátok tanácsomat Ti szívtelen emberek, Osszátok ki kincseitek Felét a szegényeknek ; S lelketekért Miatyánkot Mondnak, ha pokolra szálltok. (Pest, 1857)