Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J141 S miként sötét felleg Villám s záporát, Ugy rejtem keblembe L.elkem viharát. De kitörni nem fog: Borong s elvonul S bújában tégedet Áldó cseppje hull. (Brünn, 1857.) MIKOR LÁTLAK? Mikor látlak újra, mikor, Szerelmem szép csillaga, Ezrei közt milyet föl nem Mutathat az éjszaka? Hasztalan jár tekintetem Roppant ég területén ; Nincs csillag, melyben volna, mint Szemeidben annyi fény. Mikor látlak újra, mikor, Szerelmemnek rózsája, Kit az Isten örömében Teremtett a világra? Egyedül állsz árva szépség A természet tág ölén; Rózsák közt keresni párod Meg sem is kisértém én.