Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

142 Petőfi-Könyvtár Mikor látlak újra, mikor, Hazám lelkes leánya, Lelkem tiszta, szent hevével Imádott szép bálványa? Szemeidből egy tekintet S arczodnak egy mosolya Szív-világom borult egét Nyilt mennyé varázsolja. Vagy talán már nem is látlak? Kezed nem érinthetem, Hogy egy csókban rá leheljem, Rá leheljem életem ? (Brünn, 1857.) RÁD GONDOLOK . . . Rád gondolok, hogy ha szürkül, Reád, ha eljön az est; Ébren úgy, mint álmaimban Képzeletem téged fest; Oly lélek hün, oly kedvesnek, Mint valóban minő vagy: Egyetlenegy drága vonást El nem hibáz, ki nem hagy. Látom arczod rózsapírját, Éj-sötét haj- s szemeid, Vidor szived, gyémánt tiszta Lelked fényes tükreit. Szóval lányka oly csaló hűn Teremt téged képzetem, Hogy nem egyszer — remegve bár — Nyujtám feléd ki kezem.