Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J125 Szótlan néztelek én, szótlan merően, S fájdalmas gondolat szoritá lelkem ; És e gondolattól futott örömem, Mint az üldözött vad a rengetegben. Óh, e gondolat még most sem hagyott el : Összeforrt lelkemmel válhatatlanúl, Búmat búskedvüség váltotta, váltotta fel, Szivemnek fájdalmas boldogságaúl. Lelkemből szeretlek, de azt is érzem, Hogy e szerelmem tesz boldogtalanná, Mi másnak üdvösség, kárhozat nékem ! . . Kárhozzam el, csak te légy boldoggá. (Brünn, 1857.) CSIKÓS ÉLET. Csikós vagyok, tágas puszta királya, Birodalmam az alföldnek rónája, Dombja, halma, ameddig csak szemem lát; Tengerem a rengő tündér délibáb. Szerény lakom kis cserényem s tetejét Képezi a csillaghímes hajlott ég; Nap, hold, csillag váltva adnak világot, Sötét éjben czikkáznak a villámok. Puha ágyam harmatos fü és subám, Fejpárnám a báránybőrös nyeregiám ; Nem kell nekem ennél nagyobb kényelem, Tollas ágyát senkinek sem irigylem.