Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

122 Petőfi-Könyvtár Virágillat jár itt szellők szárnyain, Nehéz gondok nem zavarják álmaim ; Piros hajnal üdvözöl, ha ébredek, S a pacsirta zeng felettem éneket. A nap ellen karimás kis kalapom Elegendő árnyat-adó sátorom, S ha fergeteg nyargal végig a pusztán, Legyűröm azt s kifordítom a subám. Az égalja szentegyházam s oltárom, Reggel, este megemelem kalapom, S mit anyámtól tanultam, egy éneket, Eléneklem s áldom azt, ki teremtett. Bársony lovam régi szolgám, hü pára, Sejti hová ... ha felülök hátára, S ha szorítom czombjaimmal oldalát, Elhagyná az ég kilökött csillagát. Birodalmam leggyönyörűbb virága, ,.Puszta-gazda" szép hajadon leánya; Ő egyetlen féltett kincsem, gyémántom, Kivel szivem s királyságom megosztom. Ragyog a nap, leng a szellő csendesen, Vágtat lovam, mint a villám sebesen; Üldözőbe vett engem a szerelem. Csak babámnál, sehol másutt, menhelyem. Véres tajték foly le lovam oldalán, Fáradtságtól arczom bágyadt, halavány ; Hej! de szivem úgy megdobog, úgy örül, Majd kiugrik, majd kiszökik helyébül.