Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

120 Petőfi-Könyvtár íme kész a végső vonás . . . Keblem . . . feszül egy sóhajtás . . . Olvad virág, véle neved; Óh, e sóhaj forró lehet! (Brünn, 1857.) VISSZAEMLÉKEZÉS. Egy kis asztal körül ültünk mi hárman: Kis mamácska köztünk, véled szemben én ; Te csinos, egyszerű házi-ruhában, Dísz-egyenruhámon ragyogott pitykém. Egy virágkehely az asztal közepén, Benne friss, illatos őszi virágok; Aludni ment a nap, de a gyertyafény Helyette bőven terjesztett világot. Mint egy kegyistennő ültél te ottan, Nyájas mosolygással tekintvén reám, S én, ki régóta csak Marsnak hódoltam, Annyi kegy s báj előtt magam meghajtám. Keblem jégpánczélja lassan felolvadt Hő sugaraitól szép szemednek, S felhevülvén szivem néhány perez alatt Úszott hullámain az öröm-tengernek. Minden szavadnak és tekintetednek Kísérői voltak gyönyör és kellem; Viruló jeleit ifjú éltednek Arczod rózsáiban némán szemléltem.