Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 79 béléséből, a pipaszárat fogatlan szájába szorította és néhány pöffenet után így kiáltott fel: — Hát csak azérf lett urasági cseléd Virág Marczi, mert néha lehet hajkurászni az úton járó népeket, mint hajdanában. De már a bugyillárishoz nem szabad nyúlni. Az tilos. Hát aztán ? — kérdezte Puki úr a vén betyár mellett ballagva. — Nem verik meg a vendéget? Dehogy verjük. Nem úgy bánunk mi a vendéggel, mint a vármegye. Csak éppen arra kell nekünk a vendég, hogy vendég legyen. De tán elég is volt már ebből a sok haszontalan beszédből. Az előlhaladó lovas a szinészszel egy ponton letért a töltésről és a nádas felé kanyarodott, amely ott terült a töltés alatt téli némasággal. A megfagyott nádak, mint ezüstszuronyok állottak végtelen sokaságukban, a hold akkor bukkant fel a keleti ég felén és sápadt fényével besugározta a néma pusztaságot. A hó csikorgott a Puki úr csizmája alatt és ugyancsak fázott a jó ember. A vén betyár biztatta: Helyben leszünk nemsokára. Nem messzire van már a nád-király palotája. A nád-királyé? — kapta fel a szót Puki úr, de nyomban belefagyott a hang, mert a nádasból e pillanatban valami lelketrázó, tompa, vésztjósló üvöltés hangzott fel. Az üvöltés hosszan hangzott bele az éjszakába, mintha véges-végig az egész nádason elhúzódott volna. A szívet remegtető hang búsan oszlott el a messziségben.