Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

76 Petőfi-Könyvtár bolondozgatni útközben. No, tévedni tetszett. A szamár ön volt, amikor azt hitte, hogy egy Petőfivel ostoba fecsegéssel agyon lehet ütni az önnek unalmas időt. Petőfi nem arra született, hogy sarlatánok és fűzfapoéták bohócza legyen. Még királyokat se érdemesítene Petőfi arra, hogymulattatójuk legyen. Béke velünk, Puki úr. Én nem haragszom önre, csak szánom önt naivságáért. — De Petőfi úr! Tizenhárompróbás becsületszavamra, a legnagyobb jóakarattal vagyok ön iránt, — kiáltott Puki úr a távozó ifjú után. A vándorszínész királyi önérzettel felelt: A kutyájához legyen jóakarattal. És már ment az ifjú a magas töltésen és vissza sem fordult. Puki úr éppen azon gondolkozott, hogy utána rugaszkodik, midőn váratlan esemény zavarta meg a téli alkonyat nyugalmát. A kanyargó töltés ködbe borult távolából hirtelen két lovas alak bontakozott ki. Nyargalvást jöttek a messziségből és egyenesen a töltésen haladó ifjúnak tartottak. — Itt vannak az alföldi betyárok, — gondolta Puki úr és minden bátorsága az inába szállott. Kétségbeesetten nézett körül, hogy merre vegye menekülése útját. A homályba boruló rónaságon sehol sem látszott a legkisebb búvóhely sem, pedig Puki úr szívesen bebújt volna egy ürgelyukba is. Rövid habozás után toronyiránt vette menekülése útját, a daczos vándorszínészt sorsára bizva. Menekülése közben még látta, hogy a nyar-