Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 77 galó lovasok, akiknek süvegénél hosszú árvalányhaj-bokréta lengett, megállítják a nyugodtan haladó ifjút. Majd az egyik lovas bátor szökkenéssel lenn terem a töltésről és zömök paripáját sarkantyúba kapva, Puki úr után nyomult a havas rónaságon. A mély hóban a paripa lassan haladhatott előre. Puki úr minden erejét összeszedve futott. De a távolság az üldöző és menekülő között mind kisebb lett. Végül Puki úr meghallotta a lovas hangját. — Állj meg már, te bolond! — kiáltotta egy mély rekedt hang Puki úr ijedten megállott. Amint körülnézett, a töltés magaslatán látta az ifjú színészt és az egyik lovast, nyugodtan haladva egymás mellett. Tehát még nem ölték meg a haramiák társát. Ez a körülmény annyira felbátorította, hogy szemügyre vette az őt üldöző lovast, aki most már poroszkálva közeledett. Ösz-öreg, betyárképű alak volt a lovas, aki alföldi csikósok módjára himbálózott a lován. Egy hosszúnyelü fokos volt a vén betyár egyetlen fegyvere, az is a nyeregkápába volt dugva. Rettentő vén ember lehetett már a betyár, mert a süve»je alól kicsüngő hosszú haja fehérebb volt a hónál. A hosszú lovaglástól kifáradva, mérges dörmögéssel közelítette meg Puki urat. — Nem hallotta kend sohasem Virág Marczinak hirét? — kérdezte gorombán. Puki úr igenlőleg bólintott.