Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

IV. A rejtvények nagymestere

58 Petőfi-Könyvtár felőle annyit, hogy költői lélek a szerzője. Nohát, ha a rettenetes Bajza ennyit írt a Vadrózsáról, a kevésbbé spártai jellemű kritikusok meg éppenséggel el voltak ragadtatva a füzetkétől. „P. H. L." ezt irta kritikája végén a Honderűbe: „Hol a költő, vagy talán költőnő, aki e magasztos zengeményeknek hangot adott lantja húrjain? Hol van ő? Hadd ölelje keblére a magyar Olymp!" De hát mindenki tudta, hogy a három betű mögött P. Horváth rejtőzik, aki minden költőt elismer, ha divatos ruházata van. A költőnő mellőz(vén a felhívást, nem sietett a magyar Olymp keblére, de néhány írót, az öregek közül meghívott szüretre budai szőllőjébe. (P. H. L. nagy gaudiumra nem volt a meghívottak között.) A szüretről jövő öregek titokzatos arczot vágtak és a fiatalság hiába ostromolta a hallgatagságukat. Végre az öreg B. F., a népies románczok írója egy este a Csigában nem bírván ellentállani a kérdezősködőknek, így szólt: — Takaros fehérszemély. Semmi kifogásom nem volna ellene, csak az, hogy oly horribilisán gazdag. Az öreg Vörösmarty, aki az asztalfőn ült, szelid szóval csillapította a hányiveti népirót. — Hisz ő, szegény, nem tehet róla! A kiszivárgó hirek még rejtélyesebb színben tüntették fel Vadrózsa-Mayert. Elzárkózva él apjától örökölt házában és legszivesebben a budai hegyek között sétál. Titokban, főtisztelendő Breselmayer plébános úr utján igen sokat ád a szegé-