Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

II. A költő megjelen

32 Petőfi-Könyvtár — Igenis, édesapám, — felelt a leányka és elsietett a hírlapokkal. A tiszteletes bánatos, temetési hangon jegyezte meg: — Szegény hazánk! Vájjon romlásba, vagy Kanaán földjére vezetik-e országiárjaink nemzetünket? A jegyző kötelességszerüleg bólintott. — Pozsonyon van az ország szeme. — Ugyan hagyjuk már a politikát, barátaim, — kiáltott fel hevesen a házigazda. — Minket, egyszerű embereket nem érdekel az, amiben a nagyok feje fő. Kenyér lesz mindig Magyarországon és a nép boldog és megelégedett lesz. Tekintsünk inkább más mezőkre. A művészet és irodalom mezejére, amely tájak kedvesek minden szivnek. Leánykám előfizetője a Honderűnek, a minapiban a nevét is kinyomatta a szerkesztő a zöld borítékra. Tőle hallom, hogy igen jeles költői vannak jelenleg a hazának, akik méltó utódai a mi fiatal korunk poétáinak, Vitéznek és Bercsényinek. A jegyző megsodorta keskeny, kunkorgós bajuszát: — Bizonyos Petőfi Sándor a legjelesebb, urambátyám, magam is olvasom a költeményeit és nagy elismeréssel adózom neki. — Petőfi ? — mormogta a tiszteletes. — Mintha hallottam volna ezt a nevet. Talán nőm, vagy húgaim emiitették. Költő volna ? — Még pedig a javából! — szólt most Mariska