Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

II. A költő megjelen

A negyvenes évekből 33 az ablakon keresztül. — Éppen most olvasom néhány költeményét a Hölgyfutárban. A szerkesztő a csillag alatt megjegyzi, hogy az ifjú költőnek e sikerült közleményeit örömmel nyomtatja le. Én azt mondom, hogy félisten e költő s életem egyetlen vágya volna őt szemtől-szembe láthatni, megcsodálni . . . A nap már lenyugodott és a házkörüli öreg akáczok sűrű árnyékot vetettek. A homályban nem is lehetett nyomban észrevenni, hogy valaki áll a tornáczon kivül és hallgatja a beszélgetést. Most előlépett. Rátfalvi volt, a jegyzősegéd, fiatal princzipálisnak még fiatalabb segédje. A bajusztalan arczú, nyurga ifjú most megszólalt: — Mariska nagysámnak a kívánsága már is teljesedett. Petőfit látni fogja, akár holnap . . . — Hogyan ? — kiáltott fel Mariska és elpirosodott. — Rátfalvi úr, ön gonosz játékot üz kedves költőmmel. — Én mondom, látandja, nagysám, — mondta a jegyzősegéd olyan erőltetett mély hangon, amiyen mély hangon a nagyon fiatal emberek szoktak beszélni azokkal a nőkkel, akiknek tetszeni akarnak. — Petőfi itt van! — Petőfi itt van? — kiáltották csaknem egyértelműleg a férfitársaság tagjai, még a házigazda is, aki e nevet sohasem hallotta, csupán annyit tudott róla, hogy viselője költő. — Itt van! — ismételte a fiatal ember megzavarodva a hirtelen támadt érdeklődéstől. (Ő azért Petífl-Könyvtár. XVI. 3