Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

I. Petrovicsék

A negyvenes évekből 15 — Te talán szívesen vennéd, ha komédiás lenne a fiad ? — riadt rá Petrovics István az asszonyra, aki egy pillanatig ábrándjaiba merült. — Dehogy, — mentegetődzött ijedten Mária asszony. - Én is azt szeretném, amit te akarsz: legyen Sándor mészáros. — Úgy? Miért álltál tehát ellen, gonosz fiad segítségére menve, amikor két év előtt a székbe akartam alkalmazni Sándort? Miért könyörögtél lusta gyermekedért? Erre felelj. — Óh, én magam sem tudom, — rebegte az asszony. — Hiszen te is mondtad gyakran, István, hogy addig tanuljanak a gyerekek, amíg tudunk érettük áldozni. — Igaz, hogy ezt mondtam, — bólintott Petrovics István. — De a fiú tanulni nem akar. Korén tanár úr irja, hogy a fiúnak mindenféle szamárságokon jár az esze. Reggel útra kelek, Mari, és Aszódra megyek. Látom, meg kell fenyítenem azt a fiut. És most többé ne beszéljünk erről, — fejezte be a kemény szavakat a mészáros, mikor észrevette, hogy a felesége szeme hirtelen könnybelábad. — Menj, láss a vacsora után, Mari. Reggel korán kelek. Petrovicsné a lakás mellett lévő kis konyhába húzódott és dehogy is tudta még akkor szegény, hogy a világirodalomnak egyik legnagyobb költőjét ért első verésért hullanak a könnyei. Csak könnyezett, mint mindig, ha Sándorról volt szó. Óh, hogy miért nem is tud megjavulni az a szilaj fiú ? Hiszen