Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

I. Petrovicsék

16 Petőfi-Könyvtár csak ne kellene a mészárosnak vérrel foglalkozni, akkor nem bánná, legyen Sándorból mészáros. De Sándor utálja a vért és még a közelébe se szeret menni a széknek, ha odahaza van. Hajnalban egy fakó, könnyű kis kocsi elvitte Petrovics Istvánt a háztól. Este, — a faluvégi ház ablakából a pusztaságban lobogó pásztortüzeket nézte az asszony, — még nem ért haza a gazda. A messzi pásztortüzekbe való merengés közben elszendergett Petrovicsné és a fiával álmodott. Nagy lovagcsizmák a lábán, tollas kalap a fején, a hátán fehér köpenyeg, ménkű nagy bajusz az orra alá ragasztva, így látta a fiát álmában Petrovicsné és mosolygott boldogan ... Az ablak alatt szekérzörgés hallatszott: a gazda jött meg Aszódról. Belépett a házba és ledobta bő, százgalléros köpönyegét. Az asszony elébe sietett és kérdően nézett reá. — Nem tehetek róla, — mondá lecsillapodva és kissé megbánva a dolgot Petrovics uram, — nagyon meg kellett verni a fiut. A botom is eltört rajta ... De hát muszáj volt így cselekedni. Hallgasd csak, asszony, — tette hozzá tréfásan, — nemcsak az volt a vétke, hogy színésznek akart beállani a vándorkomédiások közé, hanem egyéb is történt. Szerelmes lett valami Caucriny Emilia nevű leánykába a fiad, asszony, és hozzá szerelmes verset írt. Hallott már ilyent a világ? Petrovicsné erre nem tudott egyebet felelni, mint kötényébe temette arczát és csendesen sírdogált.