Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

I. Petrovicsék

14 Petőfi-Könyvtár szépség, de csúf nő sem volt. Alázatos hálával vette a sorsnak azt a kedvezését, hogy a szabadszállási székbérlőnek megtetszett barna haja, amelynek még öreg korában is volt valami olyan illata, amilyen illat a felvidéki rozsvetések között érezhető ; hogy megtetszett a kemény, erős férfiúnak és ahelyett, hogy szeretőjévé tette volna Máriát, törvényes feleségül vette. Pedig három — két rózsás és egy fekete — szoknyán kivül egyebet nem vihetett hozományba. Most is, mint mindig, alázatos, cselédes tartózkodással állott meg a gazda előtt. — Rossz hirt kaptál, István? — ismételte. — A te szerelmetes fiadról kaptam hirt, gúnyolódott a gazda. — A Sándorkádról azt írja a professzora Aszódról, hogy semmi egyéb nem akar lenni, mint szinész. A te nevelésed, a Sándorka szinész akar lenni. — Szinész? — ismételte riadt csodálkozással Mária asszony és nem titkolhatta el azt a boldog mosolyt, amely egy pillanatra arczára Íródott a lelkéből, amely tele volt ábrándokkal és álmokkal, névtelen fantáziákkal, amelyek az egyszerű nőnél csupán annyiban nyilvánultak, hogy maga komponálta imádságokat mondott a fiáért. És mert legtöbbet a távollevő Sándorért kellett imádkozni, Sándorról komponálta az imádságok nagyobb részét. Tehát szinész akar lenni Sándor? Legyen bármi Sándor, bizonyosan nagyszerű, a legelső leend pályáján. Ha szinész lesz, első lesz e gyönyörű pályán.