Déri Gyula: Petőfi könyvtár 15. Petőfi Zoltán (1909)

X. A temetés

146 Petőfi-Könyvtár Petőfi Zoltán még nem volt egészen huszonkét éves, mikor meghalt, az ő irodalmi működése megítélésénél ezt nem szabad szem elől téveszteni. És ha művei olvasása közben csak rágondolunk is az apjára, ne feledjük, hogy ennek a világhírű nagy embernek is az első költeménye a Borozó, csak 1842 május 22-én jelent meg, tehát huszadik életévében és hogy abban az évben összesen csak tizenhárom költeményt irt, a következőben pedig harminczkettőt. Ezek közt mindenesetre sok remek alkotás van, mégis ha Petőfi Sándort is ily fiatalon veszítettük volna el, ma talán még mindig gyászolnunk és sajnálnánk, de semmi esetre sem adóznánk emlékének azzal a föltétlen hódolattal és bámulással, amit a későbbi években elért emelkedése követel. Petőfi Zoltán ifjú életét felfutó növénynek kell tekintenünk, melyet virágzása előtt korai fagy tarolt le, s amelyen néhány fonnyadt bimbónál és lankadt levélnél egyéb nem maradt. Kegyeletes dolog összegyűjteni e bimbókat és leveleket, koszorút kötni belőlük és rátenni az apa sírjára. Ki egykor nagy jövőt jósolt „lelke szép kis ágának" és kérlelte a halált, ne legyen oly kegyetlen „magával rántani idő előtt". A halál kérlelhetetlen volt és nem hagyta valóra válni az apa vágyát, melynek ebben a sóhajtásban adott kifejezést: Vajha egykor ekkép szólanának, Nem búsulva sírom szélinél: „Meghalt! de nincs kára a hazának, Nincs, mert lelke a fiában él" !