Déri Gyula: Petőfi könyvtár 15. Petőfi Zoltán (1909)

X. A temetés

Petőfi Zoltán 147 Higyjük, hogy e remény teljesülhetett volna, ha Zoltán életben marad. Az apa iránt való kegyeletnek tartozunk e hittel. Hátrahagyott munkái közt kevés az, ami érettebb korából való. Mint gyermek már verselt és pedig elég szorgalmasan, tizenháromtól tizenhét éves koráig egész vastag füzetet irt tele mindennemű kísérletekkel, s ezek közt akad néhány, ami a közlést megérdemli. Tizenhét éves korában azután egyszerre nagy változás állott be az életében : idegen városokban, hova iskolába adták, hiányos felügyelet alá került, s mint fentebb részletesen meg van irva: könnyelmű czimborák társaságában, véget érni nem akaró, léha és erkölcsrontó mulatságokba sülyedt. Ez az életmód nemcsak egészségét ásta alá, de tehetségének is sírja lett és nemcsak tanulását hanyagolta el miatta, de hütelen lett a lanthoz is, melyről pedig azt hitte, hogy az apjától szállott örökbe rá. Amit ezekben az években irt, minden során meglátszik a visszaesés, még a verselés mesterségét is mintha egyszerre elfelejtette volna: lépten-nyomon vét a mérték ellen s a rimei is tökéletlenebbekké válnak. Sőt az irása is annyira kúszált lesz, hogy minden grafologiai ismeret nélkül megállapítható belőle a lelkivilág összhangjának bizonyos mértékű felbomlása. Petőfi Zoltán egész külső és belső élete ebben az időben a kormányvesztett hajóhoz hasonlítható, melylyel a szelek kényük-kedvükre játszanak. Még szeretni sem tud úgy, mint a korabeli fiatal emberek szeretni ifi*