Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

IV. Leíró, elbeszélő költészet, dráma. Petőfi irodalmi hatása

Petőfi Sándor költészete 93 A monda az epikai iróra nézve formálandó anyag, az idomok arányossága, az egyén és lélek határozott szine nélkül. Ami a mondában történik, azért történik, mert véletlenül úgy esik meg és nem másképen és nem azért, mert úgy kellett esnie. Éppen az az epikus költő feladata, hogy egyenméretet, szigorú arányosságot vigyen az anyagba, lelki törvények szerint szabályozza, lelki indokokra támaszsza a cselekvést, mely belső szükség következéseként jelentkezzék és nem mint vakeset. E téren emelkedik ki hatalmasan Arany. Az alkotás ily neméhez a lélek bonczolgató tagolása, a tettek és következmények mérlegelése s nyugodt szemlélet kell, mire hivatott lírikus alig-alig képes. A lira pillanatnyi benyomásokon épül; az elbeszélés hosszabb időtartam megjegedett változatait fűzi egybekapcsolódó lánczszemekbe. Czél és irány itt biztos, hisz minden előrehaladó. Az érzés hullámai csak emelkednek és szállanak. A műfajok belső természetének ily ellentétei okozták, hogy Petőfi nem lehetett jeles epikus. Elbeszéléseiben nem is követ epikai, vagyis tisztán művészi czélt, hanem irodalmit vagy politikait, vagy mindkettőt egyszerre. A népnek mesélni kivánt és politikai eszményeit akarta közte terjeszteni. A János Vitéz népmese, Szilaj Pista a népélettől vett történet, a Lehelben mondai a tárgy, de az előadás formája a népmese színvonalára ereszkedik le. Az Apostol igazi szüleménye a forradalmi exaltácziónak. Meg van benne minden, mit egy