Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 57 jesítették, erejükön felül, vele szemben kötelességüket. Azért nem hangoztat soha, őszintesége mellett sem, valamely zokszót apja ellenében, sőt legmélyebb odaadással engeszteli ki a méltán neheztelő apát. A régi múltnak, rossz napoknak keserűbb emléke derült humorba megy át. Az apai merevséget kicsiszerű, korlátolt látókörének tudja be és tréfálódzik, enyeleg rajta (Egy estém otthon, Vizén, Apám mestersége és az enyém, Fölszedtem sátorfám). Anyjával szemben nincs más érzelme, sem szava, mint a legmélyebb tisztelettel párosult szereteté (,Füstbe ment terv, István öcsémhez). Életviszonyaik egyszerűségét s azt a naiv állapotot, mely mint igazi bensöség az egész házban uralkodik, mesterileg juttatja kifejezésre az „Anyám tyúkja" czímű költeményben. Még a tyúk és a kutya is hű tagjai a családnak. Későbbi években képzelete megújítja a régi boldogságot: Oh, aki együtt látta e családot, Nem mindennapi boldogságot látott, Mi boldogok valánk, mert jók valánk. (Karácsonykor.) Az öregek boldogtalan sorsát, csalódását, elszegényedését nagyon szivére vette a költő. Iparkodik felderítni őket (Szüleimhez); vagy elveti a humornak helyzetökhöz nem illő mezét és mély fájdalom részvétteljes hangján emlékszik meg róluk (A jó öreg korcsmáros).