Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 83 Madarak ? vagy tán zengő csillagok ? — Látok nagy hegyről egy kék szigetet A tenger és a messzeség ölében ; Körűlem ősz van, amott kikelet, Vándorló darvak úsznak át az égen Az őszből a tavaszba, és utánok Elküldi a szív minden vágyait, S e vágy talán még jobban boldogít, Mint ha ott volnék, ahol lenni vágyok. — Látok mesés, holdfényes éjszakát, Az élet alszik, a halál viraszt: A légen szellemek suhannak át, Ruháiktól megrezzen a haraszt; Nem alvilági rémes szellemek: Boldog halottak, kik lejöttenek A holdsugárok arany fonalán Csillagjaidból, mennyei magasság, Hogy kedveseiket meglátogassák, S hogy ajkaikra csókolják talán Az édes álmát, melyben lelkeik Az ég üdvét előre érezik. Látok mindent, mi sohasem a szemnek, Csak a sejtésnek látható az éjben . . . S mindezt két szemben látom : kedvesemnek Sötét világú, ábrándos szemében. (Látom kelet leggazdagbbb virányit.) Azért is közlöm ezt a költeményt, mert van ennek egy gyönyörű párja, némiképen hasonmása, de egyébként ellentétje, mert a boldogtalan szerelem ihletéből fakadt: Vajda János írta. Aki szereti az igazi költészetet, keresse föl és gyönyörködjék benne. Petőfinek még egy másik hymnusát Júliához, 6*