Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 73 szoros értelmében vett igazság, ha a költő igy dalol: Lelkem bolyongó, hontalan madár, Keresve száll: fészkét hol rakja meg ? (Szerelemvágy.) És hogy mennyire eseng a fészek után, azt e sorok sejtetik: Minden virágnak, minden kis fűszálnak Jut a napból, ha több nem, egy sugár. Oh szerelem, te szívek napja, szívem Egy sugárt tőled csak hiába vár ? Nincsen leány, ki engem szeretne, Nincsen leány, ki mondaná nekem : Hideg világ van, lelkedet meghűté, Jer, melegedj föl forró keblemen! Nincsen leány, ki'mondaná: fáradt vagy, Bocsásd vállamra bágyadt fejedet! Nincsen leány, ki véremet lemosná E homlokról, mely megköveztetett! . . . Magam vagyok, mint a szőlő karója, Melyről leszáradt a zöld venyige; Madár nem száll rám, csak fölöttem repdes Sötét eszméim hollóserege. (Minden virágnak . . .) Tetszőlegesen szaporíthatnám az idézeteket, melyek mind a költő szerelmi esengéséről tanúskodnak, de talán elég, ha a legjellemzőbbet ide iktatom. „Az apostoliban a költő igy emlékezik vissza egykori sovárgására: