Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)
Petőfi 61 Látám a jónak örökös bukását S a rosznak örök diadalmait. (Mért vagyok én még a világon . . .) és hogy ez az alapja a vad kétségbeesésnek, inely lelkét szaggatja, s mely a következő mesteri állapotrajzban jut kifejezésre: Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Lázzal verő szivemnek vére forr, Mint boszorkány üstjében a btívös viz, Gyúlt képzeletem mint meteor Fut át a világon és magával visz. Laktársam a kétségbeesés, Szomszédom a megörülés. (Fejemben éj van . . . ) Ilyennek kell képzelnünk azt a lelki állapotot, melyben „Az őrült" születik; Petőfi fiatal világgyűlöletének eme legjellemzőbb darabja, mely egy szétzúzott lélek törött tükör-részleteiben szemlélteti a költő világgyűlölő hangulatának minden motívumát. „Az őrült" olvasása közben érzi az ember legjobban, mennyire igaza van Jókainak, hogy a költő irva szavalta, valósággal szinésziesen szavalta verseit és különösen ezt a verset, mely minden ízében a legnagyobb hatásszámitással van kialakítva és mely a benne lappangó fényes ifjúi eszményhitnél fogva, nemes fiatal lelkekre igéző hatást gyakorol. Van egy részlete, mely hihetetlenül bizarr eredetisége által mindig ujabb ámulatba ejt, valahányszor újból elolvasom:
