Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

62 Petőfi-Könyvtár Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő. Hm, igy eresztik el a vén katonát, A hosszú szolgálat jutalma Egy érdempénz és rongyos öltözet. Hahaha! (Az őrült.) Petőfi itt már világosan tudja, hogy mi is az a jutalom, (az az úgynevezett dicsőség) melylyel a nemzet éppen legjobb fiait kifizetni és útnak ereszteni szokta: egy érdempénz és rongyos öltözet. De az ő páratlan phantasiája mindjárt az egész világot ilyen érdempénzzel és rongyos ruhával lefőzött és elbocsájtott katonának teszi meg! Igv tölti meg a saját csalódottságának érzésével az egész világegyetemet! Nem ismerek a világirodalomban annál vakmerőbb személyesítést, mint amelyre Petőfit itt föllázadt képzelme ragadja. Mert az egyenesen formai lehetetlenségnek látszik, hogy valaki magát az égboltozatot személynek képében fogja föl. De Petőfi képzelmét épp ez a lehetetlenség ingerli. íme, az eget magát, kiszolgált katona képében állítja elénk, a napot érdempénzként biggyeszti mellére, a felhőczafrangot pedig rongyos ruházat gyanánt ölti reá. Az alakító képzelemnek mily őrjöngő szertelensége: de épp ez a szertelenség helyezi legélesebb világításba Petőfi képzeletének azt a páratlan jellemvonását, hogy