Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)
Petőfi 33 Itt már — nemde — szembetűnő, hogyan gyönyörködik a költő a természet képváltozataiban, mivel azokban saját hangulatváltozásainak jelképét szemléli. Hiszen maga is egyenesen kimondja, hogy miért vonzódik úgy a felhőkhöz: Miért vonzódom úgy hozzájok ? Mert ők lelkemnek rokoni, Mely mindig új s új alakot vált S mégis folyvást az egykori. (A felhők.) De most már oly költeményét fogom a maga egészében idézni, ahol öt versszakban öt egészen különböző hangulaton és öt megfelelő képváltozaton visz bennünket keresztül tündéries képzelmének nesztelen suhanása, még pedig olyan bűvészi könnyedséggel, hogy végül úgy érezzük, mintha csak egy hangulat árján ringatott volna bennünket a költő. Lennék én folyóvíz, Hegyi folyam árja, Ki darabos útját Sziklák között járja . . . De csak úgy, ha szeretőm Kis halacska volna, Habjaimban úszna föl s le Vigan lubiczkolva. Lennék vad erdő a Folyó két oldalán, Fergetegekkel a Harczot kiállanám . . . Petőfi-Könyvtér. XIII. 3