Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 25 egyénítés, nem csekély riadálmat keltett korának bájkorányos és szű-érzeméuyes költérjei valamint nagyképű kritikusai között. Nagyon egyénít! nem tudja érzéseit általánosítani! mindent elmond magáról ! lealjasitja a poesist! stb. stb. fölkiáltások egészen világosan tárják föl, hogy miféle forradalom az, melyet Petőfi megjelenése költészetünkben okozott. 0 küzdi ki a művészi individualismus sarkalatos újkori (modern) elvének uralmát irodalmunkban. Ez az elv szigorú bölcsészeti megfogalmazásban így hangzik : Minden igazi művészléleknek legszentebb joga s egyben legszentebb kötelessége, hogy az élet forgandóságain és saját fejlődésének szakaszain keresztül egészen a maga souverain egyénies módja szerint vagyis törhetetlen hűséggel önlényéhez szolgálja a nemzeti s ez által az általános emberi haladás örök eszményeit. Ez az elv minden módosítás nélkül átvihető az igazi tudós és politikus egyéniségére. Petőfi ugyan sehol sem hangoztatja a művészi individualismusnak ezt az újkori elvét, de csak rá kell tekintenünk, hogy megismerjük benne ez alapelv úttörő harczosát, a messzi jövőkbe világító fényoszlopát. Hogy Petőfi mily végtelen makacssággal ragaszkodik mindenhez, amit valamiképen művészi egyéniségéhez tartozónak tekint, azt egy csekélyke* de jellemző és megindító vonással akarom szemléltetni. Ugyanakkor, mikor búcsút vesz a színészettől és már azt hisszük, hogy valóban lemon-