Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

160 Petőfi-Könyvtár megőrzi a maga sajátos határolt faji, vagyis emberi jellemét. Azt azonban talán mondanunk sem kell, hogy Petőfit nem soroljuk a közönséges utópisták közé Nem csak azért, mert oly imádandó kedélye volt, mely rózsaerdőket fakaszt a hómezők fölött, hanem mert vértanúi önzetlenséggel hevült a mások javáért, az általános boldogságért. Ha tehát hirtelenében ilyen fajta utópista támadna közöttünk, akkor vele szemben menten elolvadna az utópia ellen táplált gyülöletünk; annál is inkább, mert aki önzetlenül él a közösségnek, annál az utopismus csak átmeneti állapot lehet a helyesebb kilátás felé. * Az előbbiekben Petőfi hitének egyik alapmotívumát, az emberiségnek boldogságra való vágyódását világítottam meg; most e hitnek másik motívumára, a természet iránt való mély költői érzékre kell még végezetül rátérnem, hogy így egész világfölfogásának alaprajza tisztán álljon lelki szemeink előtt. Petőfi természetköltészetére különösen jellemző az a körülmény, hogy még a természettel szemben állva is a társadalmi boldogság követelménye uralkodik szíve fölött. Emlékezzünk csak vissza gyönyörű szerelmi hymnuszára, melyben képzelete őt a csillagok közé ragadja; dt ott is csak az a kérdés foglalkoztatja, vájjon van-e szerelem ama távoli világokban is, mert ha nincs, akkor ez a földi nyomorúság is drágább neki amaz égi köröknél, sőt akkor ezekről az égi körökről