Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

152 Petőfi-Könyvtár Eljő-e a kor, Melyet gátolnak a rosszak S amelyre a jók törekednek, Az általános boldogság kora ? S tulajdonképen Mi a boldogság? Hisz minden ember ezt másban leli; Vagy senki sem találta még meg? (Világosságot!) E sorok azért oly jelentősek, mert Petőfi itt egész világfölfogásának legfontosabb fogalma, a boldogság fölött töprenkedik és minden szavából kihalük, hogy valósággal nem is annyira mint költő, hanem inkább mint bölcsész feszegeti a reá nézve legjelentősebb kérdést. „S tulajdonképen Mi a boldogság?" Petőfi gyakran ilyen egész prózai alakban és prózai élezettséggel veti föl kérdéseit a legemelkedettebb szellemű poémákban, jeléül annak, hogy a művészet egy csöppet sem zavarja őt tisztán logikai észjárásában. 0 minden költői tehetségétől eltekintve igen nagy eszű ember volt, amint hogy nagy értelmi erő nélkül poétái nagyság nem jöhet létre. Oly egyenesen megy neki a problémáknak, hogy a philosophus ember roppant gyönyörűséggel követi elmélkedéseit és csak azt sajnálja, hogy ily tiszta értelmiségű egyéniség miért nem érhetett el legalább is hatvan esztendős kort, hogy mindenről, amit átélt, előadhatta volna elmélkedéseit is. Mert ahol ő valamely kérdést magában már tisztázott, ott oly éles logikával, oly hajthatatlan határozottsággal, oly napfényes világossággal beszél, mint a legnagyobb bölcsészek.