Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 149 mondó phrasisoknak. Eszményeinek összeomlásával együtt megrendül vallásos hite és így tör ki isten ellen: Zsarnok vagy. isten, és én Átkozlak tégedet! Ott ülsz az égi trónuson hideg Méltóságodban érzéketlenül, Csak úgy, mint itt a földi zsarnokok, S uralkodol kevélyen, és naponként Hajnalsugárral s megrepedt sziveknek Vérével újra s újra fested Királyi széked kopott biborát 1 (Az apostol, XVII. Tudjuk nagyon jól, hogy az ily káromlás csak visszája a sziv mélyéből fakadó istenhitnek; tudjuk továbbá, sőt éppen benső vívódásai győznek meg erről teljesen, hogy Petőfi minden benső háborgásokon keresztül az eszmények embere marad; mégis érezzük, hogy valamint nem állapítja meg hivatásának határait és a költői hivatást összezavarja a politikával, azonképen eszményei is egymásba ütköznek, nevezetesen a földi boldogság vágya és a szabadságeszmény egymást nála olykor elsötétítik: vagy úgy mint hires jelszavában, ahol a szabadságért föláldozza szerelmét, vagy úgy mint „Az apostol"-ban, ahol elkeseredettségében fordítva a szabadság eszméjét ejti el és a családi boldogságot mondja élete egyedüli czéljának. A szerelemnek és a szabadságnak ez a versengése és hol az egyiknek, hol a másiknak fölülkerekedése a leg-