Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

144 Petőfi-Könyvtár Hanem a kínszenvedések függtek Rajta, mint akasztott emberek: Akkor mondd meg, milyen a világ, Akkor mondd meg, fiatal gyerek. CBolond Istók.) így panaszkodik az aggastyán, „a sok évnek és sok búnak embere", aki mindenben csalódva, már csak átoknak tekinti az életet, s nem ismer más érzést, mint a koporsóba való vágyakodást. Vele szemben a fiatal Bolond Istók azt fejtegeti, hogy a kétségbeesés minden bűnöknek koronája, mert nem egyéb, mint az istenben való kétkedés pokoli hangja. Pedig van a világnak atyja, hű gondviselője, aki nem feledkezik meg egy gyermekéről sem. Jósága, mint a nap, úgy vándorol a föld körül, hogy jusson belőle mindenkinek, és nincs olyan, kit e jóság elkerülne, mert: Mig az ember boldog nem volt, Addig meg nem halhat. (,Bolond Istók.) Ebben az egy mondatban benne foglaltatik Petőfi egész egyénisége vagy legalább is egész kedélyalkata. Ő benne ugyanis, mint tudjuk, már korán, 22—23 éves korában forradalmi vágyódásával együtt föltámad korai halálának vészes sejtelme. Érzi, hogy az a túlerős láng, mely benne lobog, első sorban reá magára válik veszedelemmé. Ez a balsejtelem pótolja nála azt, ami kevésbé tüzes lelkekben „lelkifurdalás" gyanánt lép föl. Érzi temperamentumának végletességét és ebből ered korai halálának cassandrai előérzete, mely