Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 127 nunk kell ezt a sötét árnyékot is, mely ama fénynyel együtt járt. Bármily szertelenkedő léleknek is lássék Petőfi az első tekintetre, ő a franczia forradalom szelleméből némely poétái túlzásoktól eltekintve, mégis csak annak legbecsesebb alkatrészeit szűrte le költészetében. Mert az igazi költészet olyan mint az igazi philosophia: szűrőjén a salakot át nem bocsáthatja. Petőfi, aki a nép fiának érzi magát, a nép védelmezője akar lenni elnyomóival szemben, ámde a demagógia útjaira soha sem téved. Mikor megfenyegeti az uralkodó osztályokat, mégis egy pillanatra sem feledkezik meg a nemzetről, mint egészről és csak igazságos kiegyenlítést követel a különböző társadalmi rétegek között: Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetétek; Ide a rózsa néhány levelét, S vegyétek vissza a tövis felét. (A nép nevében.) A nép boldogítására vonatkozó poétái álmait legérdekesebben „A XIX. század költői" czimü versében (1847) fejezi ki: Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán : Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán. (A XIX. század költői.)