Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Viharos éjszaka

Petőfi élete 91 bizonyos, hogy hová. Kettőt emlegettek: Tirolt és Olaszországot. Minél inkább közeledett a távozás percze, annál nagyobb izgalommal várta, hogy merre veti a sors. Márczius közepén volt az indulás napja. Zimankós, esős időben vonultak ki a laktanyából. Pajtásai a város végéig kisérték s érzékenyen vettek bucsut tőle. Orlay saját arczképével ajándékozta meg, amelyet csontlemezre festett. A megszólalásig hű képe volt ez az ifjúnak, még büszke, daczos tekintetét is hiven visszasugározta. Petrovics jó kedvvel gyalogolt, mig mellette szótlanul bandukolt egy szelid, mélabús legény, akit a szerelem forró láza emésztett. Jó, hogy Petrovics pipázott, legalább nem látta a füsttől, hogy társának nemcsak a sapkájáról, hanem a szeméből is csurog a viz. Minél tovább mentek, annál jobban fojtogatta ezt a szegény közvitézt a szive. — Fogd meg csak, pajtás, a puskámat, amig visszajövök, — mondta Petrovicsnak, aki készséggel kapta balvállára bajtársa fegyverét. Társa aztán hátramaradt és nem is tért vissza. Hiába hivták olyan szépen az indulást jelző trombiták. Keresni kezdték és ott találták meg egy útszéli fa ágán; kihűlt testét szomorúan lóbálta a szél, mintha csak a temetésére harangozott volna. Petrovicsot mélyen megrendítette bajtársának öngyilkossága. Tudta, hogy szerelmes volt, de nem is sejtette, hogy ennyi nemes érzés legyen az egyszerű ember szivében. Most látta, hogy a nép fiai sokkal mélyebben tudnak érezni, mint a művelt gavallérok.