Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Viharos éjszaka

90 Petőfi-Könyvtár tartottak velük a tisztek, nappal is sok szabad ideje akadt, amit szintén olvasással töltött. Csak az fájt neki, hogy mikor legjobban belemerült valamelyik kedvencz költőjébe, a káplár gyakran felriasztotta eme parancscsal: — Menjen kend havat söpörni. Mert bizony az ő kedvéért nem tettek kivételt. Ha őrt állott és szép, csillagos éj volt, belefujt a tiz körmébe, sebesen loholt le s fel a keskeny deszkapadlón, aztán hirtelen megállott s az ezüstös holdsugárral átszőtt faköpönyeghez támaszkodva, rövid verseket írt a deszkafalra. A lelke tehát itt sem volt egyedül. A múzsa, ez az örökifjú hölgy, csókolgatta, aki már ekkor is szerelmes volt belé. Ez bátorította, ha csüggedett, ez jósolt neki hírnevet, babért, boldogságot és dicsőséget. Oh, ha édes szava, forró lehellete végig reszketett a szivén, büszkébben lépkedett a faköpönyeg előtt, mint Krősus az ő mesés gazdagságú kincstárában. Meg is mondta nyíltan egyszer Sass Pistának, aki nem sok reményt fűzött az ő jövőjéhez. — Barátom, érzem, hogy nem mindennapi embernek születtem. Sass kételkedve nézett a fakó ifjúra Fenhéjázó önhittségnek tartotta ezt a büszke nyilatkozatot. Merőn szegezte rá tekintetét s úgy tünt föl neki kopott katonaköpenyegében, mint egy ázott veréb, amely fülemilének képzeli magát. — Igen, barátom, — ismétlé határozottan s még nagyobb önérzettel — érzem, hogy nem közönséges embernek születtem. Nemsokára azonban nagy változás történt a fiatal katona életében. Régen tudta már, hogy az ezredet áthelyezik Sopronból, csak az nem volt