Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első villámcsapás

70 Petőfi-Könyvtár — Hadd el fiam, elég gondja van szegénynek úgyis. Az ifjú úgy érezte, mintha egy kő esnék a szivére. — Oh, az én édes anyám olyan asszony, hogy a tiz körmével is kikaparná, ami a fiának kell, — mondta kinos szünet után. De minek terhelnéd vele, majd csinálok én neked, csak légy szorgalmas, fiam. Igyekezzél kedvében járni Salkovics bácsinak, hogy megszeressen, akkor aztán szívesen gondoskodik rólad. — Rajta leszek, néni, — mondta szórakozottan az ifjú. Most, első izben hasított keresztül a lelkén az a fájó tudat, hogy ő mégis csak kegyelemkenyéren van itt. Az első villámcsapás. Sok nyugtalan éjszakája volt az ifjúnak. A feketeruhás gondok odatelepedtek az ágya szélére és szomorú meséket mondottak, amik letörülték szeméről az álmot és bánattal rakták tele a szivét, aggodalmakkal a lelkét. Csak a szerelem járt köztük szelíden, mint az ablakon beomló holdsugár. Ez az édes gyötrelem, ez a fulánkos méz átszivódott szive minden sejtjén s megtermékenyítette költői képzelmét. A csöndes, csillagos éjszakán gyakran magához ölelte a lágyszavú múzsa s ő feledve mindent, boldogan ringott puha karjai között. Ölelésétől dal, csókjától szerelmes költemény fakadt a szivében. A komolyságában is gyermeteg szerelem egy végzetes szót súgott fülébe, hogy végre megtudhassa, gondol-e reá szeretettel a leányka. Néhány legszebbnek tartott versét elküldte