Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első tövis

62 Petőfi-Könyvtár E pillanatban kocsizörgés hallatszott, mire Orlay felvidulva kiáltá: — Gyere pajtás, már itt is vannak. Petrovics most első izben nézett végig magán. Kopott ruhája, félretaposott sarkú csizmája sehogyse tetszett neki. Vontatottan követte barátját az udvarra, aki már ott állt a kocsiról leszállott vendégek előtt. Szemével szivdobogva kereste a leánykát s mikor megpillantotta, úgy érezte, mintha izzó szén esett volna a szivére. A vér nagy hullámokban szökött a fejébe s égő piros foltokat lövelt halavány arczára. Lábai megreszkettek; szinte szédülve és félig öntudatlanul húzódott barátja háta mögé. — Rokonom Petrovics Sándor, — mutatta be most az ifjút Orlay, mire a leányka kezét nyújtotta neki. Sándor remegve és szemlesütve érintette a leányka kezét; halkan, valami érthetetlen szót motyogott s annak is elharapta a felét. Hirtelen maga se tudta, hogy mi történt vele. Forogni kezdett vele a ház, az udvar, látása elhomályosult s hiába akart szólani; nem jött hang az ajkára. A leányka egész otthonosan érezte magát s Orlayval nyomban évődni kezdett. Sándor csak némán hallgatta, s úgy nyelte édes szavait, mint a lépes mézet. Ez a lágy, csengő hang minden húrt rezgésbe hozott ifjú szivében s ezernyi érzés rajzott föl benne. A lányka bizalmasan őt is csak Sándornak szólította, ami mondhatatlanul jól esett neki, de alig tudott válaszolni neki. Menten vérbe borult az arcza, a nyelve pedig nehezebben fordult, mint a szélütötté.