Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)
Az első tövis
Petőfi élete 63 Ettől fogva azonban egészen megváltozott. Pajtásait kerülte s a magányt kereste. Elbujt a méhesbe s órákig nem jött elő. A méhesben volt egy bőrkanapé, azon feküdt behunyt szemmel, mintha aludnék. De ébren volt, s gondolatai méhekként röpködtek a leányka körül, akinek minden vonását, álmodozó nagy kék szemét, aranyszőke haját, pálmaegyenes termetét mesterkézzel véste szivébe a legnagyobb művész: az első szerelem. Orlay, mikor igy el-eltünt s nagysokára mutatkozott bágyadtan s leverten, gyakran ingerkedett vele. 0 és Salkovics Károly végre is cselt eszeltek ki, hogy nyitjára jöjjenek, miért zárkózik el oly gyakorta Sándor. Elbújtak a méhes mögé s nagy csendben várakoztak reá, hogy meglessék, mit mivel a köpük megett. Az ifjú csakugyan lejött, gondosan bereteszelte a méhesajtót, leheveredett a mult századbeli bőrdivánra, aztán tenyerével befödte az arczát. Ez csakugyan aludni jár ide, — súgta Károly Orlaynak, aki vele együtt egy hasadékon szemlélte az ifjút. — Maradjunk csak nyugodtan, — felelte Soma, nem lehet az, hogy annyit aludjék, sokkal valószínűbb, hogy más valamin töri most a fejét. A két diák leguggolva figyelt tovább, egymásnak integetve, hogy meg ne moczczanjanak. Egyszerre csak nehéz sóhajtás ütötte meg fülüket. Petrovics felkönyökölt, szeme nedves fényben csillogott, egyideig még merően nézett a zsongó méhek felé, aztán hirtelen felugrott. — Megvan, — kiáltott föl ragyogó arczczal s néhány lépést téve a méhesben, megállt, jobb lábát kifeszítette, aztán hangosan szavalta:
