Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Új élet, új remény

Petőfi élete 55 kifakadásait, Sándor és István gyermekeit végtelenül szerette s bármilyen engedelmes, szelid és békés természetű volt is, Sándor fiáért mindig bátran sikra szállt s ilyenkor volt benne valami az anyatigrisből is, amely a maga véreért kész a vértanuságra is. Sokszor a maga testével fedezte a fiát, a hirtelen lobbanó apai indulat kitörése ellen. Az ifjú külseje hasonmása volt édes anyjának. Ő is sápadt, beesett arczú, vézna és fekete hajú, villogó barna szemű gyerek volt. Hanem a lelke csak a lágy érzelmességet, a béketűrést örökölte tőle, mig apjától a hajthatatlan daczot, szenvedélyességet, szigorú becsületességet és törhetetlen vasakaratot. Az ifjúban benne volt az a nyughatatlan vér is, ami az apjában. Sehol se szeretett sokáig maradni. Ismeretlen vágyak, sejtések ragadták magukkal; szerette a változatosságot a földben, a tájban, a környezetben, az emberekben. Mint a hajóst a tenger rejtélyes kincsei, úgy vonzották őt az ismeretlen tájak s most, hogy otthon kellett tespednie, mint maga mondja, versfaragással ölte az időt. Hanem ez se adta vissza lelke egyensúlyát, már akkor olthatatlan szomjúság epesztette a lelkét a hirért, dicsőségért, az ünnepeltetésért. Valamint Jókai előbb festőnek készült, úgy őt a festett világ varázsa vonzotta ellenállhatatlanul. De mikor édes anyja szavaiból kivette, hogy ő is ellenszenvvel viseltetik a szinpad kikentkifent hősei iránt, magába fojtotta emésztő vágya kozását s késznfek nyilatkozott tanulmányai folytatására. A komor lelkű apa, aki legjobban szerette volna, ha mérnök, pap vagy ügyvéd lehetne belőle, igen