Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Új élet, új remény

56 Petöfi-Könyvtár megörült Salkovics Péter levelének, aki a nagy szünidőre Ostfiasszonyfára hivta meg a fiát. Ez a sógora tekintélyes mérnök volt, nyolcz segéddel dolgozott s bátyja volt Salkovics Mihálynak, aki tönkre tette. A mérnök ezt a levelet öcscse kérelmére irta, akit nagyon vádolt a lelkiismeret, hogy hiszékeny SZÍVŰ sógorát oly kegyetlenül berántotta. A nemes lelkű Petrovics pedig nem volt az az engesztelhetetlen ember, aki élete fogytáig gyűlölte volna akaratlan megrontóját, s elküldte a fiút mérnök nagybátyjához. Haj, úgyis nehéz volt neki akkor a sorsa. A végzet mindkét kezével ránehezedett s egymást érte nála az egzekuczió. Legalább nem látta a fia, hogy mint rántják ki alóluk az utolsó gyékényt is. Az ifjú pedig örvendett, hogy ismét a maga szárnyára eresztették. Fehérvárról kocsin vitte Salkovics Mihály Ostfiasszonyfára s itt találkozott először rokonával Orlay Somával, aki soproni diák volt. A háznéppel együtt Orlay is a kocsihoz futott. A daczos tekintetű, serkedző bajuszu, fahéjszin arczú, sörtekemény, barna hajú ifjút az első pillanatban nagyon fanyarnak találta. Keskeny, lelógó vállai közül kútgém gyanánt kinyúló hosszú nyaka, komoly, hideg arcza, s éles, csaknem átszúró tekintete szinte megdöbbentette. A mérnök e szavakkal mutatta be őket: — Rokonok vagytok, legyetek jó barátok is. Mihelyt beszédbe ereszkedtek, Petrovics arczának hidegsége szemlátomást felengedett. Hangjában volt valami kellemes, megnyerő, lágy rezgés, mely mintha szive mélységének, lelke nemességének tisztán visszaverődő visszhangja lett volna s hamar elvette az első benyomás kellemetlen izét.