Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Rónai színészt keresem

50 Petöfi-Könyvtár — A fiamat keressük, kérem, — hangzik most egy bús női hang, amiben csodás varázserő lehet, mert az ifjú egy szempillantás alatt kiugrik a színfal mögül s karjait kitárva, e kiáltással fut a kendőbe bugyolált asszony felé: — Anyám, édes anyám! A bús, halvány asszony megrázkódik, mint a kővé vált tündérleány, nyakába borul gyermekének és sirva fakad a nagy boldogságtól. — Fiam, édes fiam, csakhogy megtaláltunk, — zokog a jó asszony és remegő szavának minden egyes hangja átjárja a szivét, mint az anyai szeretet örökszép himnusza. Önfeledten csókolgatják egymást. A keserű napok minden szenvedése, fájdalmas emléke belefullad örömkönnyeikbe. Az anya két tenyerébe fogja fia állát, simogatja, nézegeti a szemét, a haját, a termetét, mintha nem tudná elhinni, hogy visszaadta neki a jóságos Isten. Ezalatt az öreg lehorgasztott fővel emelgeti botját, titkolt örömében szeretne ráhúzni egyet a fiára, de mindjárt felsikoltana az anyjuk. Csak a szinpad deszkáin húzogatja hát keresztül-kasul a fütyköst, mintha azon akarná előbb kimérgelődni magát, hogy aztán ő is szeretettel szólhasson megkerült fiához. Az ifjú a színpadra tekintve, rögtön észhez kapott s fülébe súgta az anyjának: — Gyerünk innen anyám, az előadást nem szabad zavarnunk. Azzal kibontakoztak egymás karjából, s az anyja visszament a színfalak mögé. Az ifjú szemlesütve közeledett az apjához, aki még akkor is birizgálta botjával a deszkát s csak úgy félszemmel pislogott a fiára. Megfogta a kezét és megcsókolta. Az apja