Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Rónai színészt keresem

Petőfi élete 51 világért se kapta volna föl a fejét, mert érezte, hogy nedvesség fut el a szempilláján. - Eredj, te rossz kölyök, — szólt gyengéden eltaszítva fia kezét, — ha tudnád, hogy mennyire megkeserítetted az anyád életét . . . — Menjünk, édes apám, majd máskép lesz ezután. Az öreg most fölszegte a fejét s félig neheztelőn, félig mosolyogva mondta: — Eredj csak előre, hogy el ne illanj megint. Az ifjú kényelmetlenül érezte magát s anyjához sietett, aki még akkor is törülgette patakzó könnyeit. Egyenesen a zöldfa-utczai szállodába mentek, ahol a fogadós nagy szemeket meresztett, mikor az elveszett diákot meglátta. — Hát maga megkerült, öcsém, — kérdezte csodálkozva, — no lám, milyen csodát mivel a szülői szeretet, megtalálja az a tüt is a szénaboglyában. Meg ám, mert segítettek benne, — dohogta Petrovics István. Az ifjú álmélkodva nézett az anyjára. — Bizony fiam, nem is győzök eleget hálálkodni érte a Nagy Pál János fiának. — Hogy-hogy, édes anyám ? Hát úgy fiam, hogy fölcsapott katonának, de az orvos azt mondta, hogy ludtalpu, hát menjen Isten hírével. Hazajött és elmondta, hogy találkozott veled, színész vagy Rónai néven a pesti színháznál. — Vagy úgy? — most már értem. Sohse tudtam volna megfejteni, honnan tudta édes apám a szinész nevemet. — Képzelheted fiam, mennyire megörültem ennek a jó hirnek, mert azt hittem, hogy sohase 2*