Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Kelepczében

Petőfi élete 39 E kíméletlen szavakkal kést forgatott meg a nyers modorú apa az önérzetes ifjú szivében. — Tagadom, apám, hogy korhely volnék, — felelte büszkén kiegyenesedve, — miből tellenék nekem a tivornyára? — Eladtad a könyveidet, a ruháidat, csakhogy bilétet válthass a theátrumba, ahol épp oly könynyelmű lumpok játszanak, mint te vagy. — Ne mondja ezt, édes apám, — szólt könynyekig elérzékenyülve az ifjú, — ha hébe-hóba színházba mentem, a rávalót a szájamtól vontam el, hiszen jól tudja, hogy nem segíthetett most úgy, mint annak előtte Aszódon. Az öreget szíven találták e szavak. Igazat mond a ficzkó, — gondolta magában, — amióta a becsület szegénye lettem, egy fertály esztendő alatt se küldtem neki annyit, mint azelőtt egy hónap alatt. — Becsülted volna meg magadat, — szólt azután dorgáló hangon, akkor a földből is kiteremtettem volna, amire szükséged van, de megírtam neked, hogy hanyagságod és kicsapongó természeted miatt leveszem a kezem rólad. — Pedig ezt nem érdemlem, édes apám. — Ne feleselj, ebadta kölyke, — pattogott az öreg, — inkább arra felelj, hogy mint kerültél ide ? Bezzeg arra volt pénzed ugy-e, hogy Selmeczről idáig kucsirozz. — Gyaloghintón jöttem, — felelte az ifjú — s a magam két csikója húzta. — Az ám, velem akarod elhitetni, hogy ilyen nyápicz ficzkó, mint te, huszonöt mértföldet tett meg ezen a két pipaszáron. — Akadtak útközben jószivü emberek, akik néha fel is vettek a szánkájukra. — De hát mi az ördögöt keresel itt, mikor az iskolában volna a helyed.