Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A költő halála

Petőfi élete 241' Amig ez az öldöklő harcz folyt, egy másik orosz lovascsapat Fehéregyházán felül, a buni völgy torkolatánál az országútra került, hogy elfogja mindazokat, akik az országúton akarnak menekülni. Bem is erre menekült egész táborkarával, s Zeyk Domokos és hősi társai vérzettek el érte, hogy e kozákgyürüből kivághassák. Petőfi e rettentő perczekben szintén az országútra futott, hogy szekérre kaphasson. De a fuvarosokat már nem találta ott. Ekkor látta Petőfit utoljára Gyalokay Lajos honvédtiszt, amint egy bokorba rejtett kocsijához futott. Látta, hogy a költő, hajadonfővel, kard nélkül, kigombolt vászonzubbonyban szaladt az országúton. — Sándor! — kiáltott rá. — Jer velem, kocsim ott van a bokrok között. Petőfi megállt, szomorúan nézett rá, majd keserűen felkaczagott. — Erre nem lehet szabadulnunk, csak a jobboldalon ! — kiáltotta neki, aztán leszökött az országútról s a hegy felé rohant. Ez öt-hat óra tájt lehetett délután. Azután senki sem látta többé Petőfit. Lengyel beszéli, hogy szerinte tovább is az országúton futott, mert neki úgy rémlett, mintha az ő alakját látta volna fedetlen fővel, széteresztett ingujjakkal, lengő zubbonyban. Egy Szarka nevű közhuszár azt beszélte, hogy ő sebzett lovával, az országúton menekülve, utóiérte a sapka nélkül egyedül futó költőt, azt kengyelébe kapta, s vagy két puskalövésnyire vitte. De négy muszka dzsidás vágtatott nyomukban, mire a költő felkiáltott: — Bocsáss, engem az Isten se ment meg, — s azzal leugorva, balra a kukoriczásba futott. Petőfi Künyvtár. XI. 16