Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Bem apó táborában

234 Petőfi-Könyvtár A költő felugrott s halálsápadtan nézte a megvadult lovakat. Hatalmas zökkenés, utána recsegés, ropogás hallatszott, s a lovak fújva, horkolva megálltak. A magtár tömör, vastag fala szerencsére megállította a megvadult lovakat. A kocsi rúdja azonban izzé-porrá törött, oldala és egyik lőcse is darabokra zúzódott. Petőfiné alig tudott szólni az ijedtségtől. A költőt is csaknem megdermesztette ez a váratlan baleset, mely oly könnyen végzetessé válhatott volna. — Mit jelentsen ez? — kérdezte önmagától, önkénytelenül megborzadva. Orlay aggodalmasan csóválta a fejét. — Rossz jel, — mormolta magában, — le kellene beszélnem őket erről az útról. Most mit csinálsz, Sándor? — kérdezte aztán Petőfitől. — Megcsináltatjuk a kocsit s mihelyt készen lesz, megyünk, — felelte Petőfi. — Ma már abból semmi sem lesz, pajtás. Örülj, ha holnapra készen lesz a kocsi. — Micsoda? A rúd és a lőcs készen van, csak éppen az oldalával lesz egy kis babra. — Majd elviszem én, — vállalkozott a fuvaros, nagyot suhintva ostorával a megszelídült lovakra, — a komám kovácsmester s az még ma megcsinálja. — Gyerünk vissza és folytassuk a reggelizést, — mondta most Petőfiné. A kocsi kijavítását a fuvarosra bizva, mindhárman visszamentek Orlayék lakására. Másnap, július 15-én a fuvaros már öt órakor előállt, de Petőfi, aki nyugtalanul aludt s nagyon törődött volt, lassan öltözködött s még hat órakor sem voltak készen. Egyszerre csak két, honvédekkel megrakott