Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Bem apó táborában

Petőfi élete 231 jajdul fel ez utolsó költeményében, amelynek gyászos hangú strófái úgy csendülnek fülünkbe, mintha csak szive vérének lassú csepegését hallanók. Kétségbeesve tépelődik rajta, hogy egy szálig elvesznek-e, vagy fog-e maradni valaki leirni e vad, fekete időket a világnak? Mint hiéna kapar szivében a honfibú s csaknem tébolyodva kérdi: S ha elbeszéli úgy, amint Megértük ezeket mi mind ; Akad-e majd, Ki ennyi bajt Higyjen, hogy ez történet ? És e beszédet nem veszi Egy őrült rémülésteli Zavart ész meséjének? így háborog és hánykódik a lelke a szörnyű események véres hullámain, bár látszólag nyugodt s midőn gügyögő kis fiát dalolva ringatja, néha még mosoly is kél színtelen ajkán. E zavaros, nyugtalan lelki állapotának hatása alatt szinte már előre látta, hogy mi vár a letiport magyarra s oly dráma Írásába fogott, amelynek Caraffa, az eperjesi véreb és harmincz pribékje lett volna a főszereplője. A magyar történelem legvéresebb lapjait akarta szinre hozni, hogy még nagyobb irtózatot keltsen a bitófákra és vérpadokra támaszkodó osztrák uralom ellen. E drámai művén nagy gonddal dolgozott, nyelvezete szép, rövid, jellemzetes s kifejezéseiben nagy gondolatok rejlenek, amelyek drámai erővel hatnak. Orlay hozzáfogott lefestéséhez, amint pongyolában ül Bonyhai Benjámin karosszékében, mellette kardja, kezében csibukja.