Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Bem apó táborában

Petőfi élete 229' maga is a végső ellenállásra lelkesíti „Föl a szent háborúra" czimű költeményében a nemzetet. Föl hazámnak valamennyi lakója! Ideje, hogy minden ember tartozását lerója! Ki a házból, ki a sikra emberek, Most az egész Magyarország Legyen egy nagy hadsereg. A lelkesedést azonban csüggedés, a harczi vágyat tompa kétségbeesés váltotta fel. A fiatal irók, kik szintén a menekülő kormányt akarták követni, a „Prófétában" gyűltek össze bucsulakomára. Nyomott kedélylyel, szótlan buskomorsággal ültek egymás mellett. Köztük volt Petőfi, Jókai és Kerényi. Nem lakoma ez, hanem halotti tor, — mondta komoran az egyik fiatal iró. — Még korán volna erre gondolni, — szólalt meg Kerényi. Petőfi hosszan eltűnődött az előbbi szavakon. Látszott komor pillantásán, mogorva arczán, hogy az aggodalom sötét rémei birkóznak szivében, fölszaggatva, megvérezve azt. — Csak már vége volna valahára, — szólt halkan, mintegy önmagához, — gyűlölöm azt a sok vérontást. — Pedig még csak most jön az igazi öldöklés, — jegyezte meg Kerényi, — ha a nép is fölkel s katona lesz a gyermek és az aggastyán is. Igaz, ki kapott közületek meghívót Kossuthhoz? — kérdezte most az eddig hallgatagon ülő Arany. — Én is, én is — felelték Petőfi, Jókai, Fáncsy Lajos, Egressy és Vas Gereben. - Én is kaptam, — mondá kelletlenül Arany, — de sejtelmem sincs róla, hogy mit akar. — Akármit, annyi bizonyos, hogy ez az óriás,