Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Bem apó táborában

228 Petőfi-Könyvtár Petőfi lovon ülve nyargalt Bem nyomában, ki hidegvérrel osztotta parancsait, majd tábori messzelátón nézte az ellenség hadállását. — Győztünk ! — szólt Petőfihez, aki szívszorongva látta, hogy egyes csapatok hátrálnak. A költő álmélkodva hallgatta a vezér kijelentését, a midőn egyszerre csak szétvált a honvédhuszárság az előnyomuló osztrák gyalogság előtt s egyszerre egy egész üteg ágyú ontotta a golyót és kartácsot az osztrákokra. Mint a verebek a jégesőtől, úgy menekültek az osztrákok a halál aratói: a honvéd ágyuk elől. Mindenfelé hátrálót futták s néhány perez múlva kiürítették a holtakkal és sebesültekkel borított csatatért. Most látott először véres ütközetet Petőfi. Látta, mint veszik le s törlik meg a vértől szuronyaikat a honvédek. Látta a holtakat a fehér havon, hallotta a haldoklók hörgését, a nehéz sebesültek kinos nyögését. Ekkor már igazi katonának érezte magát s Bem minden atyai intése daczára is elhatározta, hogy legközelebb maga is részt vesz a csatában. De a diadalmakat követő nemzeti mámorba csakhamar keserű csepp vegyült: a muszka beavatkozás hire. Az éjszakról megindult muszka sereg lavinaként omlott a magyar határ felé. Görgei a komáromi sikertelen csaták után két tüz között megkezdte gyors visszavonulását. A kormány ismét készülődött Pestről. Az öröm lázát, a boldogság édes mámorát lelki szorongás és komor aggodalom váltotta fel. Petőfi, akit büszkeségében annyi megalázás ért s akinek szive fájdalmas könyeket sirt a nemzetért, eltitkolva sötét aggodalmait, mardosó sejtelmeit,