Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Gyalog a hóviharban

Petőfi élete 21 se lehet tőlük tanulni a magamfajta diákembernek. A korcsmáros tenyere nyitva maradt, mintha hirtelenében a görcs állott volna bele; a szeme meg úgy kidülledt, hogy teli holdnak látszott. Óe már nekem ilyen bolondot ne mondjon, mert én is jártam valaha iskolába s tudom, hogy a professzorok tudós emberek, akiknek valóságos káptalan a fejük. Meglehet, én csak a selmecziekről beszélek. Bizonyára elhasalt diák uram, azért ócsárolja őket. — Közel jár az igazsághoz, bátyám, mert ott az a szokás járja, hogy okos ember helyett szajkót faragnak a diákból. Már pedig én ember akarok lenni és nem szajkó. Azám, iskolakerülő, semmiházi, — szólt foghegyről és gőgösen a korcsmáros. Most már az ifjú képedt el. A bicska nyele is lefelé fordult a kezében. Sörtés haja szeg-glédába kezdett sorakozni, mig a szeme héján villámok szikrái fénylettek; végig nézett a tömzsi emberen, aki épp most csiholt tüzet. Az ajka reszketett s már keményen vissza akart vágni, amikor egy formás kis kéz nyúlt ki a korcsmáros háta megett, s erősen integetett feléje, hogy hallgasson. Az ifjú tehát elnyomta bosszankodását s könnyebb oldaláról fogva fel a dolgot, mosolyogni próbált. — Ügy ám, diák uram, — toldotta meg a szót a csapláros,—aki nem akar tanulni, az mindig másokban keresi a hibát, pedig csak a maga lustasága az oka. Ne vegye zokon, hogy ilyen szókimondó vagyok, de ez már természete az igazi magyarnak. — Inkább arról beszéljünk, bátyám uram, hogy