Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Gyalog a hóviharban

22 Petöfi-Könyvtár mennyiért ad éjjeli szállást, mert az igazmondás is a magyar ember természete és én himezés-hámozás nélkül megvallom, hogy nagyon fogytán van a pénzem. — No, majd csak megegyezünk, — szólt a korcsmáros felállva, — ha ugyan megelégszik egykét zsup szalmával. — Mindegy nekem, ha a puszta földön hálok is, — szólt az ifjú kissé felderülve. A csapláros egyet bólintott fejével, aztán kifordult az ivóból, hogy szalmazsupról gondoskodjék. A korcsmárosné ekkor szintén fölkelt a padkáról, aztán az ifjú szomorú arczába tekintve, szelid, jóságos hangon megszólalt: — Édes diák uram, tudja miért integettem az imént magának? — Nem én, néném asszony. — Hát tudja édes lelkem, az én uram nagyon tanult, okos embernek tartja magát, mert hat iskolát végzett, s aki csak úgy félvállról beszél, vagy disputál vele, arra szörnyen megharagszik. — No hiszen, ha csak az a baj, néném, azon könnyen segíthetünk. Úgyse valami nagy kedvem van a vitatkozásra; akit úgy csapkod a sors, mint engem, az örül, ha nem háborgatják. — Úgy, úgy lelkem, diák uram, csak hagyjon rá mindent, akármilyen nagy bakot lő is, legyen az övé az utolsó szó. Meglátja egyszeribe, hogy megváltozik. Mert nem olyan fösvény ám az én uram, nem sajnálja az a szegény legátusoktól a falatot. — Jól van, jól, édes néném, ha így van a dolog, könnyen kitapogathatom a szivéhez nyiló utat. — Meglássa csak, hogy milyen szépen fog menni a dolog. Az uram szive mindjárt olyan lesz, mint a vaj.